Lányok is kockulhatnak

GeekLány



Akasa PC előlap 4

Posted on július 07, 2011 by Varsányi Martina

Pár napja a képen (igen kis méretben) is látható Akasa PC előlap boldog tulajdonosa lettem, ugyanis rendelkezem még egy Midi toronyba épített PC-vel, amihez egy 17″-os képcsőves monitor társul. A PC műszaki paraméterei teljesen kielégítőek netezésre, tévézésre, meg kedvenc játékaim játszására, bár a 3 éves alaplapon és az 1.9Ghz-es AMD procin valószínűleg már nem futna el az Assassin Creed. Mivel ez utóbbi nem kitétel, ellenben az igen, hogy kényelmesen tudjak rajta videót vágni (a szintén ősidőkből rajtam maradt, ámde teljesen használható programmal), valamint a monitor is remekül működik, ezért jelentősebb bővítést nem terveztem.

A nem jelentősebb bővítés viszont egy ideje tervbe volt véve, mégpedig egy, a fenti képen is látható előlapi eszköz, aminek USB és audió kivezetéssel kell rendelkeznie. Sajnos a midi házam a földön található, s ebből a szempontból zavaró helyre tették az elől lévő USB kivezetést. A földre. Hang viszont csak hátul van, én meg galád módon hol fülest használok, hol hangfalat, viszont ezeket asztal alá bújva váltogatni nem jó. Gondolkodtam még IKEAHackben (asztalba vezetek csatlakozókat) de ezt végül elvetettem.

Maradt tehát az előlap, ami meglepően sok pénzért érhető el, vagy ha kellemes az ára, akkor csak USB Hub. Ebből a legjobb kritikát, valamint ingyenes szállítást az Amazon által árult Akasa kapta, amivel csak azért nem vagyok 100%-ban kibékülve, mert fekete, míg a házam a szokásos piszokszürke.

Az Akasa egy tonna kábellel és fölösleges helyet nem tartalmazó csomagolásban érkezett. A kábelköteg átmenetileg idegesített, viszont egy részletes (angol, német, francia stb, magyar nem) leírást is adtak hozzá, amin minden kábel jól azonosíthatóvá vált. Itt derült ki az is, hogy a készülékből van ezüst, fehér, sőt piros színű is, csak épp az Amazonnál már nincs.

A kábelek vizsgálatánál jöttem sajnos csak rá, hogy “pofára estem”, ugyanis míg én naivan azt gondoltam, hogy alaplapi tüskékre fogom az audió kivezetését rádugni, addig az Akasa úgy gondolta, hogy ez nincs megfelelően szabályozva, így olyan kábeleket adott, ami standard jack dugóban végződik. Ezzel viszont az a baj, hogy marad továbbra is a dugdosgatás, csak most nem hátul, hanem elől, ami jobb, viszont keresgélhetem ugyanúgy a földre pottyantott hangfalkábelt. Maradt az Y kábel, mivel a hangfalam kikapcsolható + hangerőszabályzós, ami természetesen kézre esik, így remélhetőleg nem lesz számottevő minőségromlás a fülesben.

Számomra szintén használhatatlan feature, hogy a ventillátorok sebességét szabályozni lehet, mivel az alaplapra 4 pines csatlakozó való, viszont az Akasa kábelje csak 3 pinnel jött.

Pozitívum viszont, hogy (a fent említett audió kivételével) minden kábelből van belső és külső használatra való: azaz van olyan USB kábel, amit hátul kivezethetünk, valamint van belső és külső firewire kábel is.

Meglepő volt viszont, hogy az SD kártyát csak “fejjel lefelé” tudtam behelyezni az olvasóba, valamint nem volt különösöbb “beolvasom a meghajtót, mit akarsz vele csinálni” windowsos interakció. Részben hiányoltam csak, ugyanis ilyenkor derítem ki, hogy melyik meghajtóra mappolta az eszközt az OS.

Nem volt viszont gond a külső USB vinyóval, azt annak rendje és módja szerint megjelenítette.

A külső SATA, Firewire csatlakozókat megfelelő eszközök hiányában nem próbáltam.

Összességében 3/5 pontot tudnék az eszközre adni.

Előny:

  • a fellépő igényt (USB, audió előlapi kivezetése) teljes mértékben kielégíti
  • az extraként kapott kártyaolvasók működnek
  • szinte minden eshetőségre felkészültek kábelügyileg
  • UPDATE: mindenképpen nagy plusszpont, hogy minden kábel remekül fel van címkézve és a leírás is jól értelmezhető – akár minimális angol ismerettel is.

Hátrány:

  • úgy tudom a ventillátorom (meg a proci csatlakozása) nem elavult. Ha így van, akkor miért nem tudom a ventillátorokat összekötni az eszközzel? (UPDATE: eltérő teljesítményű processzorok csatlakozása)
  • Audióból csak hátul kivezetős verzió létezik, ez ugyan egyéni szoc.probléma, de kábelt kellett vennem.
  • A kártyaolvasó fura.

Mennyi adatod van? 25

Posted on január 07, 2011 by Varsányi Martina

Elgondolkoztál azon, hogy mennyi adatod van? Az egyszerűség kedvéért csak a vinyón lévőket nézzük, a porosodó DVD-ket és CD-ket ne.

Most nézem, a legnagyobb elérhető vinyó 2 terrás. Amikor először vettem winchestert, akkor 420M volt a legnagyobb. Vagyis amit meg is tudtam fizetni.

Van három notebookom, 2x160G és 1x40G, azaz 360G.

Van egy PC-m, amit használok, abban van egy 250G-s vinyó.

Egy külső vinyó, amit rendszeresen használok, 500G.

NAS: 3x400G, de RAID-ben, szóval az 800G.

Ne felejtsük el a Sun servert, abban van 18G :) .

USB Stick, SD kártya, PDA, mobil összesen 16+16+8+2+2= 44G.

Összesen 2Terra adat, ami elérhető.

Ezen kívül több, 80-250G közötti vinyó, amikről folyamatosan adatot akarok menteni, de legtöbbször mást csinálok :) Mivel ott per pillanat nem élő adat van, nem is számítom bele az aktívan használt területbe. Nem is lenne fair, hiszen a használhatósághoz külső USB házba kellene őket csavarni …

A RAID nincs tele, de egyébként majdnem mindenen “csak” 5-10G szabad hely van.

Neked mennyi adatod van használatban?

Ha vinyót vennél mire költenél inkább pénz? SSD? NAS? PATA? SATA?

Inspired by Lifehacker

Fotó kredit: c.j.b

Hordozható webserver 2. rész [Windows] 1

Posted on december 30, 2010 by Varsányi Martina

Az alábbiakban folytatjuk a Hordozható webserver USB-Stickre [Windows] írást a biztonsági beállításokkal.

Egy USB Sticken lévő webszerver biztonságát nem szükségszerű beállítani, hiszen a localhoston futó webszerverhez és MySQL adatbázisszerverhez nem fognak kívülről hozzáférni, ha jól konfigurált tűzfalat használunk. Kivéve, ha adunk hozzáférést, amire akár néhanapján szükség lehet.

A legjobb tehát az, ha minden eshetőségre felkészülünk és előre beállítjuk a biztonsági beállításokat. Semmi szükség arra, hogy a munkahelyünkön vagy a netcafé-ban egy nyitva hagyott port miatt kellemetlenségünk legyen.

Nyisd meg az új webszervered weboldalát (http://localhost), klikkelj az oldalsávon a “Security” linkre (http://localhost/security/). Alapértelmezésben “unsecure” azaz nem biztonságos.

A táblázat alatt fixelhetjük a gondokat a http://localhost/security/xamppsecurity.php linkre kattintva.

Az XAMPP szerint az alábbi biztonsági tényezőket kell megfontolnunk:

  • adatbázis root felhasználó jelszava
  • az apache láthatósága/elérhetősége hálózatról
  • phpMyAdmin láthatósága/elérhetősége hálózatról

Adatbázis jelszó

Jól nevelt programok sose root DB felhasználóval futnak és pláne nem jelszó nélkül. Adj meg egy jelszót. A jelszó a MySQL újraindításától kezdve lesz aktív.

phpMyAdmin

Ugyanitt beállíthatod, hogy cookieban tárolja-e a phpMyAdmin a hozzáférést, és generáljon-e random jelszót a pma usernek. Mondd, hogy igen (azaz ne változtass a hozzáférésen).

Apache láthatósága

Ez a .htaccess file elkészítését jelenti, megadsz egy user+jelszó párost és a weboldalt csak ennek ismeretében lehet elérni. Érdemes megadni egy egyszerű jelszót, a kíváncsiak elrettentéséül.

Ha mindezzel megvagyunk és a MySQL szervert is újraindítottuk, akkor biztonságosnak nevezhetjük a helyi webszerverünket.

Hordozható webserver USB-Stickre [Windows] 0

Posted on december 30, 2010 by Varsányi Martina

A hordozható alkalmazások rendkívül praktikusak, bárkinek a gépéről tudsz dolgozni és nem igényelnek telepítést (ami windowsnál a registry tisztán tartását is jelenti, de saját programok futtatását is lehetővé teszik, ha nincs jogod telepíteni valamit). Na de mi a helyzet a hordozható szerverekkel?

Előkészületek

Ahhoz, hogy egy teljes értékű webszervert varázsoljunk az usb-stickre, szükségünk lesz az XAMPP Lite-ra. Ez egy könnyű, előre konfigurált szerver, ami az Apache, MySQL és a PHP legutolsó verzióját tartalmazza. A teljes XAMPP (létezik Linuxra, Mac-re és Solarisra is) további funkciókat tartalmaz, mint például a FileZilla FTP server és az OpenSSL, de a legtöbb dologra  a Lite verzió is elég.

Először is töltsd le a XAMPP Lite legfrissebb verzióját.

Futtasd a telepítőt (én Windowsra az exe-t szedtem le, de ki is tömörítheted a zip file-t) és add meg az USB-Stick-et célkönyvtárnak.

Ha mindezzel megvagy, klikkel az “Install” gombra. Az USB-Sticken legyen legalább 250Mb szabad hely. Az install program létre fog hozni egy xampplite könyvtárat és abba fogja elhelyezni a file-okat az installáció alatt. A telepítés eltarthat egy darabig, függően attól, hogy milyen gyors a sticked.

Miután a file-ok kitömörítése befejeződött megjelenik egy Parancssor képernyő (Command Prompt), amiben néhány kérdésre választ kell adnod a telepítés befejezéséhez.

Az első kérdés az, hogy legyen-e link a start menüben és az asztalon. Erre válaszolj “n”-nel, mivel nem akarunk egy hordozható szervert egy konkrét géphez kötni.

A második kérdésre válaszolj “y”-nal, hogy automatikusan beállítsa az XAMPP könyvtárát.

A harmadik kérdésre válaszként add meg újra az “y”-t, hogy a XAMPP teljesen hordozható legyen. Ezzel beállítja a szervert, hogy fix meghajtó nélkül fusson bármely gépről.

Az XAMPP végrehajtja a módosításokat, már csak egy Entert kell ütnöd a telepítő elhagyására.

A XAMPP a telepítés befejezése után automatikusan elindul: az egyetlen beállítandó az időzóna megadása.

Ennyi volt a telepítés, az “1″-es megnyomásával elindíthatod a XAMPP vezérlőpultját vagy kilépve elindíthatod bármely más gépről.

Ha az Apache nem indul, akkor nézd végig a hibalistát:

  • Engedélyezd a 80-as és 443-as portokat a tűzfalon.
  • Ha használsz Skype-ot, beszéld le a 80-as és 443-as portok használatáról.

Hordozható szerver futtatása

Végül indítsuk el az xampp vezérlő panelen (xampp-control.exe)  az Apache és MySql szolgáltatásokat.

Ha ezzel megvagyunk, akkor innentől kezdve teljes értékű Apache-MySQL-PHP webszerverrel rendelkezünk, ahol tetszés szerint futtathatunk bármit.

USB Post-it 0

Posted on május 20, 2010 by Varsányi Martina

USB Post-it

Cuki darab, nem? Bedugod, USB Stick is, meg Post-it is, meg jegyzetfüzet is. Mondjuk majdnem akkora mint egy 1,8″ külső vinyó, talán az is van benne, nem tudom.

Érdemes elolvasni a reklámszöveget is, ennek fordítását inkább kihagynám. Mert ugyan mennyire AWSOME ez a cuccos, ami nagy, mint egy pda, papír alapú, mint egy Moleskine, és akkor is írsz rá, amikor be van dugva az USB portba?

A designert biztos a jó szándék vezérelte (amivel a pokolba vezető út is ki van kövezve), de ezt a darabot ki akarná megvenni?

Mert az USB port minden gépen máshol van, nem ott és úgy, mint az Eee PC-n (még ha a Samsung NC10 hasonlít is rá). Aztán az USB port asztaltól mért magassága se mindenütt egyforma, ami azt a kellemetlen szitut eredményezheti, hogy bedugod a sticket, az lóg a levegőben, te meg írni akarsz rá, és jól elgörbíted a csatlakozót. Vagy rossz esetben eltöröd.

Bár az is lehet, hogy a port a notebook hátoldalán van, ott meg úgyse tudsz rá írni. Viszont oda bedugott USB-Stickek csatlakozóját már törtem el, mert ölbe vettem a gépet…

Bárhogy is nézem, forgatom, gondolkozok róla, amilyen látványosnak tűnő gadget, annyira nem kell. És neked?

via Yanko Design



↑ Top