Posted on
június 30, 2009 by
Varsányi Martina
Pár napja kaptunk egy levelet a céges “spamlistán” (főnökségi levelek), hogy takarékossági okokból bizonyos telefonelőfizetések, hardware-ek, valamint egyes szoftverek csak indokolt esetben kerülnek megvásárlásra. Én szeretek előfizózni azon, hogy mi lenne, ha … úgyhogy most eszmefuttatás következik az ingyenes szoftverekről:
A cég évente több notebookot vásárol, amelyre XP-t telepítettnek fel, ezen kívül rendkívül sok notebookkal és néhány PC-vel rendelkezik, amiket időnként újra kell installálni, de legalábbis karban kell tartani. A notebookok különbözőek, annyira, hogy még az azonosak is különböznek (pl. az én DELL notebookom ugyanazon variációja a valóságban 3 különböző hardware kiszerelésben érkezett meg a gyártótól). Ez azt jelenti, hogy majd minden notebook egyedi telepítés, ami leterheli a sysadminokat rendesen. Erre jön még az Office csomag, az Outlook levelező (Exchange szerverrel), egy központi installációt lehetővé tévő eszköz, meg néhány utility, pl. az ingyenes 7-zip.
Nálunk elsősorban system architect munkálatok folynak, ehhez kell valamilyen szövegszerkesztő, UML szoftver, MindManager, Visio és a fejlesztéshez szükséges eszközök. Ez utóbbiak már most is ingyenesek: java, eclipse , svn, winscp, putty (ssh).
Kiegészítő feature-ként használjuk a netmeetinget, mint dekstop megosztó eszközt.
Vannak intranetes fejlesztések, erről azt kell tudni, hogy némelyik annyira kizárólagosan IE kompatibilis, hogy FF alól be se tudok alá lépni.
Rendszeradminok vannak, képzettek is (ez később a terv miatt fontos).
Fontos információ továbbá, hogy a Microsoft és a Linux egy dologban egyetért: nem vállalnak garanciát. Ezen kívül megemlíteném azt a Microsoft Hotline-t, amihez nekem volt szerencsém: 2 napig várakoztatják kollégát a telefonon, aki végül lerakta, mert megoldotta a problémát.
Linux, az alternatíva
Az installálás minden gépnél pont annyira egyedi, mint a Windowsnál. A nem Nokiás mobillal szinkronizálók utálni fogják, azt már most sejtem, és játszadozni se nagyon lehet majd rajta (amit ugye nem is szabad).
A Linux viszont ingyenes, ami komoly spórolási pont, gépenként. A rendszergazda óradíja változatlan.
Office csomag helyett ott van az OpenOffice, van benne minden, ami nálunk a flancos megjelenítéshez kell. Egyes régimódi osztályokon több tízezres kimutatásokat ugyan még Excel-Visual Basic programozással alakítgatnak, őket ez az OpenOffice-szal reményeim szerint erről végleg le lehetne szoktatni. Minden gépre ingyenes, a rendszergazda óradíja változatlan.
Outlook helyett ott van az Evolution, ha pl. GNome felületet használunk, tud LDAP authot, amit mi szeretünk, valamint hajlandó Exchange szerverekkel is kommunikálni. Nem vagyok szemét nem dobatok ki mindent és azonnal a céggel.
Ingyenes utilitykből tele van a Linux világ, van unzip parancssoros meg GUI-s, amilyet csak akarunk.
A nálunk elvégzett architect stb. feladatokra OO-ban ott a szövegszerkesztő, van UML szoftver is garmadával, MindManager helyett már eddig is FreeMind-ot használtam, Visio-ra ugyan nincs olyan sok alternatíva, de ha kell, akkor találunk. A fejlesztéshez szükséges eszközök (java és eclipse) van Linuxra is, svn pláne (már most is Linux szerveren található), az scp meg az ssh beépített feature.
Netmeeting helyett használjunk xvnc-t, az is ingyenes.
Az IE only oldalakat át kell alakítani FF kompatibilissé, ez mindenképp idő és költség, de csak egyszer kell elvégezni.
Marad még a központi update, ezt pl. a debian már tudja, tehát válasszuk azt (főleg azért, mert én évekig használtam és megszerettem).
Maradnak tehát a képzett rendszeradminjaink, őket kell átképezni Linuxosnak. Egyfelől, ha képzettek, akkor képesek tanulni, azaz meg tudják tanulni a Linuxot is, mert nem hülyegyerekek
. Másrészről van fluktuáció, az emígyen elvesztett munkaerőt szakképzett Linux adminnal lehet helyettesíteni, akik pont annyiba kerülnek, mint a szakképzett Windows adminok.
Végezetül maradnak azok, akik nem mi vagyunk. Ők az általunk használt dolgokon kívül néhány saját fejlesztésű eszközt használnak, ezek nagy része már eddig is java-ban készült, a másik része meg webes. A maradékot le kell cserélni, ha wine-vel nem lehet futtathatóvá tenni.
Kész.
A beállításokat egyszer végig kell szenvedni, összehangolni a programokat, onnantól kezdve akár scriptet lehet írni arra, hogy mit és hova installjon és hogyan állítson be (spórolási tényező). A stabilitás érdekében saját repositoryból dolgozunk, tehát a rendszergazdák biztosítják, hogy mindig mindenkinek ugyanolyan verzióju mindene legyen. Nem lesz innentől probléma, hogy csak az új gépre kerül új Office, a régi program tulajdonos meg szaladjon a rendszergizdához, mert nem tud valamit megnyitni…
Összegzés
A dolog hátulütője pl. az, hogy a nagy cégek, mint a miénk is, szeretnek ragaszkodni ahhoz a kényszerképzethez, hogy a supportért jár valami. Pláne itt. Én a céges supporttól szoktam kapni dolgokat, de nem hiszem, hogy munkaterminált már supportált volna a Microsoft. Azt is szeretik, ha a supportot nem a megfoghatatlan “Internet” adja, hanem konkrét cég, akit lehet hivogatni. Ez esetben lehet Linux supportot venni a Novelltől, ami jelentheti azt, hogy SUSE-t kell használni, de nem biztos.
A másik gond az egészben az, hogy ez az ötlet akkor születik bennem, amikor spórolni akarnak. Szerintem képtelenség keresztül verni a sok manageren azt, hogy álljunk át freeware programokra, ha ez kezdeti befektetést igényel.
Sajnos.